Tisztelt Alpolgármester úr!

Látom, olvasom, hogy aggódik. Eljött ennek is az ideje.

A Városházi Híradó legutóbbi számában értetlenkedésének és felháborodásának is hangot ad, amiért súlyos politikai támadás érte a közoktatás egészét.

Igaza van, de csak részben. Mint valamikori gyakorló pedagógusnak tudnia kell, hogy - a NER gránitszilárdságú alapjain – a FIDESZ-KDNP pártcsalád által kierőltetett, átgondolatlan és felelőtlen központosítás már a kezdetektől milyen ellenérzéseket, aggodalmakat váltott ki pedagógusokból, szülőkből egyaránt politikai pártállástól függetlenül.

Sajnos nem olvastam Öntől hasonló hangulatú írást négy-öt évvel ezelőtt a kerületi lap hasábjain, akkor, amikor iskoláink államosítása napirenden volt. Pedig akkor éppen parlamenti képviselőként, majd 2013 elejétől ráadásul az Oktatási Bizottság tagjaként első kézből kapott - a mostani cikkében szapult érdekvédők és civilek részéről - vészjelzéseket arról, hogy a KLIK létrehozása és kaotikus működtetése milyen károkat okoz nap, mint nap.

Nem aggódott akkor sem, amikor mindenféle társadalmi egyeztetést nélkülözve a Köznevelési törvényt és annak módosítását, a KLIK létrehozását vagy éppen a pedagógusok etikai kódexét megszavazta a Parlamentben, most viszont

„…aggaszt a vita élessége és annak hangneme. Az önjelölt érdekképviselők kérlelhetetlensége a kormánnyal szemben és az, hogy (és ahogy) a gyerekeket is bevonják a konfliktusba, olyan harci eszközök, amelyek az elmúlt 26 évben ismeretlenek voltak.”

Emlékeztetni szeretném arra, hogy 26 évvel ezelőtt ezt azért másként gondolta még.

Ön 18 éves sem volt még, amikor végzős diákként, de már friss fidesz tagként a Budai Nagy Antal Gimnázium akkori – még az un. átkosban kinevezett – igazgatónőjének lemondását követelve tüntetett annak lakása előtt többedmagával. Azok voltak ám a szép idők! Bátor tett volt ez akkor - 1990-ben a rendszerváltás hajnalán - egy érettségi előtt álló diáktól.

Sajnos 26 évvel később már aggódik emiatt. Amikor volt tüntető diákként, gyakorló pedagógusként, képviselőként valami hasonló nemes célért kellett volna kiállnia egykori alma matere mellett a tavaly botrányos körülmények között kinevezett jelenlegi igazgatóval szemben, akkor látványosan a másik (a hatalom) oldalra állt, és felfelé mutogatott, mert….

Mert miért is? 26 éve Ön – a saját szavait idézve - diákként harci eszköz volt vagy csak egyszerűen egy másik világban szeretett volna élni, egyetemen továbbtanulni, biztonságban családot alapítani? Ma miért nem tudja még feltételezni sem, hogy a mai harcos tüntetők nem eszközök, hanem csak áldozatai egy Ön által is megszavazott rossz kormányzati döntésnek?

Aggódását fokozva így folytatja:

„Tény, hogy a kormány viszonylag lassan reagált a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működésével kapcsolatos, jogos panaszokra. Lassan, de nem megkésve, hiszen létrejöttek azok a fórumok, amelyek alkalmasak a párbeszédre és a kiút közös keresésére. Van azonban olyan szakszervezet és olyan, magát civilnek nevező szerveződés, amelyik nem is hajlandó leülni a tárgyalóasztalhoz, hanem diktátumokkal, utcai megmozdulásokkal akar azonnali változásokat kikényszeríteni egy olyan területen, ahol minden változtatás hatása csak évek alatt mutatkozik meg.”

Ebben is van igaza, de megint csak részben. Szintén nem olvastam Öntől aggódó sorokat kerületi iskoláink állami átvételekor holmi diktátumokról ás kikényszerített rapid változásokról, pedig akkor mindezt sokan így élték meg.

Sajnálatos az is, hogy a KLIK működésével kapcsolatos panaszok csak akkor váltak jogossá és érthetővé a hatalom képviselői számára, amikor a tanárok mögött már nem csak a tábla, hanem tüntető állampolgárok tízezrei álltak. Ideje lenne belátni azt is, hogy a párbeszédet és a közös megoldások keresését a szakszervezetek és a civilek vagy a pedagógusok és a szülők nemcsak akkor igénylik jogosan, amikor valamilyen kormányzati hibát ki kell javítani, hanem azelőtt is, mielőtt Önök mindezekről egy nap alatt döntenek a Parlamentben.

Önök évek óta gyermekeink jövőjéről döntenek anélkül, hogy a szakmai javaslatokat egyáltalán meghallgatnák. Akkor az egyeztetések hiánya nem zavarta Önt, most viszont aggódik, hogy nincs kivel egyeztetni.

Nem felháborodni kell azon, hogy a kerekasztal sarkában egyedül ülnek, „magukat civilnek nevező” barátaikkal, hanem oda kell vinni az asztalt a tábla elé. Ez lenne ma az igazi bátorság!

És végezetül: aggódó szemeit Finnország felé fordítja, amikor leírja, hogy

„Sokan mutatnak rá a külföldi példákra, például Finnországra, ahol sok év alatt kidolgozott, következetesen végigvitt reformokkal sikerágazattá tették a közoktatást. Vannak ilyen példák, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy ezeket a reformokat társadalmi egyetértés övezte, és az egymást követő kormányok folytatták egymás munkáját. Akik most a magyar kormányt kényszerhelyzetbe akarják hozni, lehetetlen követeléseket támasztanak, azok nem erre akarják elindítani Magyarországot.”

Ezeket a gondolatokat a Parlamentben kellett volna elmondania öt évvel ezelőtt, például a Köznevelési törvény vitájában. Ott még hiteles lett volna, ma már ez csak Önnek tűnik annak. Finnországot hozza fel példaként, ahol kormányokon átívelő konszenzus alakult ki az oktatás fejlesztéséről, mert felismerték, hogy a jövőről nem lehet egyoldalú hatalmi döntéseket hozni. Önök mégis ezt teszik éveken keresztül.

Most a társadalmi egyetértés hiányát kéri számon a tiltakozóktól és lehetetlen követelésekről beszél. Ön viccel. Ha nem tudná, Ön azt is megszavazta a Parlamentben, hogy ma már sztrájkolni sem igen lehet. A népszavazásról már ne is beszéljünk.

Hol élt Ön az elmúlt években?

Ismerkedjen a valósággal. Jó reggelt!

Budafok-Tétény, 2016. március 23.

-dk-